Hírek - Események
Pálos Baráti Kör
|
Petőfiszállás-Pálosszentkút
A mai Petőfiszállás község Bács-Kiskun megyében és a Kalocsai egyházmegyében fekszik, közel Kiskunfélegyházához. Történelme során a következő neveken ismerték: Ferencszállás, Pálos-szentkút, Petőfiszállás.
A millennium emlékére megépült a Skapulárés Szűzanya kápolnája. 1940-ben a Magyarországra visszaköltözött Pálos Rend telepedett le Szentkúton, amely ekkor kapta a Pálosszentkút nevet. Egy évtizednyi munkálkodás után azonban őket is feloszlatták.
Az érkező búcsús csoportok megkerülik a templomot, s csak ezután sorakoznak fel az oltár előtt Mária köszöntésére. Ennek végeztével körüljárják az oltárt, s ráhelyezik adományaikat, filléreiket. Éjjel fáklyás körmenetben kerülik meg a kegyhelyet: megkapó látvány a millió apró gyertyával kilométeres sorban vonuló processzió. Ez a nagy körmenet megismétlődik az ünnepi nagymise után is. Éjjel is nyitva van a templom, ott énekelnek; imádkoznak, virrasztanak, mások a pásztorelődökhöz hasonlóan a szabadban éjszakáznak, ájtatoskodnak. (Forrás: Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon: Bálint Sándor írása Panoráma, Budapest, 1990. 127-130.old. Fotó: Lantos Miklós)
Pálosszentkút Az évszázadok óta ismert Mária-kegyhelyen a millennium emlékére, 1896-ban megépült a Skapulárés Szűzanya kápolnája. 1940-ben a Magyarországra visszaköltözött pálos rend telepedett le Szentkúton, amely ekkor kapta a Pálosszentkút nevet. Egy évtizednyi munkálkodás után a kommunista hatalom feloszlatta a pálos rendet is. Az újraindulás óta -a szűkebb környéken kívül- rendszeresen elzarándokol ide a Duna-Tisza közének és a közelebbi Tiszántúlnak katolikus népe. A nagykőrösiek pl. a templomi lobogóik mellett, mindig hozzák a magyar zászlót is, kifejezve ezzel azt, hogy hazánkért, népünkért is imádkoznak. A pusztai búcsújáró hely nem építészeti emlékeivel, művészeti értékeivel tűnik ki, hanem éppen sajátos természeti környezetével. A lakott településtől, Petőfiszállás falutól távoli kegyhelyet messze kint a kiskun pusztában alig egy-két tanya övezi. Homokos talaján szőlőültetvények, szántók és legelők váltják egymást. Nagyobb facsoport csak a templom környékén látható. A kegyhely alkalmas hely tehát a világ zajától való elvonulásra, a magányos vagy kisebb csoportos lelki programokra, az elmélyedésre. Az régi kolostorépület Mária-múzeumában nemcsak a kegyhellyel, hanem általában a Mária-tisztelettel kapcsolatos tárgyi emlékek láthatók a világ minden tájáról: szobrok, rózsafüzérek, képek és könyvek. A Zarándokház A kolostor melletti zarándokházban szállást kaphatnak mindazok, akik nem csak egy napot szeretnének eltölteni a kegyhelyen. A többágyas szobák csoportok elszállásolására is alkalmasak. A pálos atyák szívesen látják a táborozókat, a hittan-és zarándokcsoportokat és az egyéni látogatókat is, mindazokat, akik szeretnének elcsendesedni, néhány napra kiszakadni a világ forgatagából. Az étkezést egyénileg oldhatják meg, vagy előzetes megbeszélés szerint részesülhetnek abból, amit a szerzetesek is fogyasztanak. (Az ünnepeket kivéve pénteken és szombaton húsmentes az étrend.) Érdeklődési lehetőség: Római Katolikus Plébánia 6113, Petőfiszállás-Pálosszentkút Tanya 473. Tel.: 76/700-911, Fax: 76/368-017, 0620 8233 836 A kegyhelyről és a zarándokházról képek megtekinthetők itt:
Miserend: Vasárnap és ünnepnap: 8:30 (Petőfiszállás faluban a kápolnában) és 10:30 (a Kegytemplomban) kedd: 17:00 szentmise, utána bibliaóra (falu) szombat: 16:00 Szeretetláng imaóra, utána 17:00 szentmise (falu) Szombaton: 18:00 szentmise (falu) Minden hónap elsőpéntekén virrasztás. 20 órakor rózsafüzér, 21 órakor szentmise, 22 órakor szentségimádás, keresztút és hajnalban 4 órakor záró szentmise. A virrasztáshoz férfiak zarándoklata kapcsolódik, akik 17 órakor indulnak Kiskunfélegyházáról az Ótemplom elől Pálos-szentkútra. Egy élménybeszámoló a férfiak zarándoklatáról, Velkey István zarándoktársunktól. Egy kis ízelítő: Az első pénteki zarándokútra és virrasztásra 1 éve találtam rá Isten kegyelméből, ami Kiskunfélegyházáról indul és a pálosszentkúti Kegyhelynél folytatódik és zárul végül. Ez az este számomra, egy csodálatos megújulást, tisztulást idéz elő. Megfelelő felkészüléssel az útra, ez a zarándoklat mindenki számára egy új kezdetet hozhat. A 15 km alatt letéve bűneinket a szentgyónásban, az új embert, a kegyelmi életet nyerhetjük el, a többi már ráadás, plusz ajándék, ami még az este ér bennünket, zarándokokat. A megérkezéskor a kolostor ebédlőjében vár minket a finom étel, és a helyi pálos szerzetesek szeretete. A program a szentmisével folytatódik, ahol az estére lelki táplálékot kapunk és erőt. Ezután az én személyes kedvencem jön: a szentségimádás. A kihelyezett Oltáriszentséget 1 órán át imádhatjuk és adhatunk hálát az estéért. A gitárral kísért közös ének nagyon mélyen hatol az ember lelkébe, és egy csodálatos belső szeretetkapcsolat alakul ki az Istennel, aki nagyon közel van hozzánk. A keresztúton pedig végig tudjuk elmélkedni Krisztus életének utolsó állomásait, és egyfajta mély tisztelet és szeretet alakul ki bennem és bennünk Megváltónk iránt, hogy mit szenvedett el értünk. A reggeli (hajnali 4 órás) szentmiséig szabad egyéni és csoportos virrasztásra van még lehetőség, amit én ki szoktam használni, és a folyamatos imádság, és Égi Édesanyánkkal való párbeszéd, a "nap" végére nem eredményezhet mást, mint egy megtisztult, megbékélt, és szüntelen hálát adó embert; a "világba" visszatérő emberekhez egy nagy mosolyt, bizalmat, és szeretet. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a virrasztást, ha át akarja élni azt az élményt, hogy újra Isten gyermeke lehet, és elkezdhet egy új életet, egy mennyeit itt a földön... Velkey István Elérhetőség: Pálos Kolostor és Plébánia 0620 8233836 Fax: 76/368-017 E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Megközelíthetőség: Budapest felől az 5-ös, vagy az M5-ös úton, Kiskunfélegyháza után. A térkép itt megtekinthető |







