Hírek - Események
Pálos Baráti Kör
A Pálos Baráti Kör rövid bemutatása
A Magyar Pálos Rend rendszerváltást követő újraindulása óta egyre többen érdeklődnek a pálos élet után, és sokan keresik a kapcsolatot a pálos lelkiséggel. Ugyanakkor a Pálos Rend számára is fontos, hogy a lelkiségéhez kapcsolódni kívánó világi személyeket összefogja, és egy laza közösséggé szervezze. A mindkét oldalról jelentkező igény egy kézzel fogható megoldásban öltött testet, hiszen a Pálos Rend szabályzata kifejezetten buzdítja a Rend tagjait, hogy ahol lehet, hozzanak létre világiakból álló Baráti Kört (Konstitúció 125 cikkely). Így 1996. október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén megalakult a Pálos Baráti Kör. A Pálos Baráti Kör elsősorban imahátteret, lelki hátországot biztosít a Pálos Rend számára, ugyanakkor céljai közé tartozik hivatások ébresztése is, valamint a hívek széles körben történő bevonása a pálos lelkiségbe és a pálos templomok életébe. A Pálos Baráti Kör havonta tart találkozókat a nyári hónapok kivételével. A találkozók általában pénteki napon vannak és mindig szentmisével kezdődnek. A szentmisét egy meghívott vendég előadása követi, majd az együttlétet agapé zárja. A Rend - egyetlen magyar alapítású szerzetesrendként - szorosan kapcsolódik a keresztény magyar kultúrához, ezért a Pálos Baráti Kör feladata ennek ápolása is. A havonkénti találkozók alkalmával az előadások szolgálják ezt a célkitűzést. A Baráti Kör évente lelki napot is tart, amely erősíti a tagok elkötelezettségét, és egymáshoz tartozását. A Pálos Baráti Kör minden évben zarándoklatokat is szervez, elsősorban Mária kegyhelyekre, többek között ezzel is törekedve a pálos lelkiséget meghatározó Mária tisztelet elmélyítésére. A Baráti Körbe tartozó világiak a pálos testvérek imájával lélekben egyesülve - amennyire körülményeik lehetővé teszik - rövid pálos imádságokat végeznek. Ez szerény elkötelezettséget, egyfajta - elsősorban lelki - köteléket jelent a hívek és a pálos szerzetesek között. A Pálos Baráti Kör tagsága nyitott, annak bárki a tagja lehet, aki kapcsolódni szeretne az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendhez. A Pálos Baráti Körnek jelenleg (2004. március 31.) 381 tagja van. A Pálos Baráti Kör elnöke mindig a pálos tartományfőnök, jelenleg P. Bátor P. Botond OSPPE, titkára pedig Dr. Szentirmay Tamás pálos konfráter. A Pálos Baráti Kör elérhetőségei: Cím: 7625 Pécs, Hunyadi u. 70. Tel: 72/515-425, fax: 72/515-426 |