2013 máj. 20, hétfő
Jelenleg itt van: Címlap Hivatás
Hivatás

Beszélgettünk pálosokkal

 

Kedves Látogatónk, szeretnénk itt közölni néhány olyan beszélgetést, amelyet magyarországi pálos szerzeteseinkkel készítettünk. Ezek kis bepillantást adnak a szerzetes mindennapi életébe, gondolkodásába, és abba, hogyan éli meg hivatását.

Bővebben...
 

Látogatóink írták


Öt napot töltöttem Pálosszentkúton a pálosok között 2011 nyarán. Öt nap imádságban és munkában. Öt nap, amikor belekóstolhattam kicsit a pálosok életébe, bepillantást nyerhettem e hivatás szépségeibe és nehézségeibe. Előtte kicsit tartottam tőle, hogy hogyan is fog sikerülni látogatásom, de a szerzetesek olyan nagy szeretettel fogadtak, hogy az ötödik napra már szinte el is felejtettem, hogy csak vendég vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom az idelátogatást, aki egy kis csendre vágyik, aki ismerkedni akar a Renddel, vagy hivatását akarja tisztázni.


B. N. Gergely